RSS

Výber jazyka

  • sk
  • en

Obsah

História           

Dedina Štitáre ( Scitar) (aj Sitar) Chytar, Schitar)sa spomína v písomnostiach už od roku 1113, kde sa hovorí o 4 poplužiach zeme ako majetku zoborského kláštora-opátstva.

 

Prvá hovorí o tom, že predkovia nazvali tento vrch podľa vodcu Slovanov – Zobora, ktorý bol na tomto mieste obesený.

Druhá hypotéza hovorí o tom, že vrch sa z diaľky pripomína zubra a iná zasa sa prikláňa  k názvu odvodeného od najstaršieho benediktínskeho kláštora, ktorý tu bol postavený (ruské slovo sobor = kláštor, zbor mníchov).

 

Svojím pôvodom obec siaha do osídlenia z veľkomoravských čias.

Spomína sa už v roku 1113 v susedstve majetkov zoborského kláštora.

 

HISTÓRIA OBCE ŠTITÁRE

 

Už pred 3 až 5 tisíc rokmi bolo nad Štitármi  na vrchole Žibrice hradisko.

Predpokladá sa, že plocha tohto hradiska bola cca 9 ha.

V tom období na území dnešnej obce vzniklo sídlisko doby bronzovej, ktoré je doložené viacerými archeologickými nálezmi.

V Slovenskom lexikóne sa uvádza, že v terajších Štitároch, (vtedajší názov Schitár, Sitár) sa od X. do XII .storočia vyrábali štíty.

Toto tvrdenie sa opiera o skutočnosť, že  starobylý názov našej obce Schitár označoval výrobcu štítov alebo bojovníka so štítom. 

Prvá písomná zmienka o Štitároch sa nachádza v druhej Zoborskej listine z roku 1113 z nášho najstaršieho benediktínskeho kláštora sv. Hypolita.

V nej sa uvádza, že tento kláštor vlastní v lokalite „Sitár“ 4 poplužia zeme.

(1 poplužie je veľkosť zeme, ktorú jeden oráč so záprahom poorie  za jeden deň).

 

Postupne sa menil spôsob písania názvu našej obce následným spôsobom:

Sitár, Schitár, Chytár, Chatár“.neskôr Chithar (1302), Csitar (1773), Čitáry (1920), Dolné Štitáry (1927), Dolné Štitáre (1948).

 

Keď mladý šlachtic menom „IVANKA“  v roku 1241 zachránil pred Nitrou kráľovi Belovi IV. život pred Tatármi, dostal od neho značné územie s niekoľkými obcami a bývalé hradisko, ktoré tento šľachtic prebudoval     na hrad „Gýmeš“.

 

Pre neprijatie tohto šľachtica medzi uhorskú šľachtu mu panovník pozmenil meno na „Forgáč“ z rodu Ivanka.

 Neuvádza sa presný rok, ale bolo to v rozsahu rokov 1242 – 1250.

 Štitáre potom prešli  o majetku Gýmešského zemepána  „Forgáča“.

 

V roku 1348 patrila obec panstvu Jelenec, neskôr viacerým zemepánom.

V období tureckej expanzie bola obec v roku 1576 vypálená.

Obec prežila nielen toto kruté obdobie, ale aj obdobie kolektivizácie, socializácie, v rokoch 1979 – 2002.

                                                                                                       

Dominantou obce sú: rímsko – katolícky klasicistický kostol z  roku 1785, ktorý dal postaviť Krištof Migazzi  je zasvätený svätému Imrichovi, ktorý je patrónom obce Štitáre a tiež približne 350 rokov stará Lipa veľkolistá, ktorá je v zozname chránených stromov.

 

Kostol

 

Terajší kostol je vytvorený z kaplnky, ktorá bola postavená v roku 1450, vysvätená k sviatku Nanebovzatia Panny Márie.

 

Kaplnka bola prestavená na budovu kostola v roku 1785 v gotickom štýle a už ako kostol bol vysvätený na sviatok sv. Imricha tiež v roku 1785.

 

Náš kostol má dvoch patrónov.

 

Na hlavnom oltári je obraz prvého Nabebovzatie Panny Márie a nad oltárom je obraz sv. Imricha, patróna našho kostola aj obce Štitáre.

 

Krížová cesta je z roku 1785.

 

Zaujímavosťou kostola je malý oltár, na ktorom je živý ruženec pochádzajúci zo opátstva Svätého Benedika.

 

Kaplnka

 

Kaplnka nachádzajúca sa v obci Štitáre pochádza z roku 1800.

Bola postavená grófom z Dolnej Malanty ako poďakovanie za ochranu štitárskych robotníkov, ktorí boli zachránení pri údere blesku.

Bola rekonštruovaná obcou Štitáre v roku 2005.

V kaplnke sa nachádzala socha Sedembolestnej Panny Márie.

Kaplnka  sa nachádza medzi obcou Štitáre a obcou Nitrianske Hrnčiarovce.

Nie je známe kto bol staviteľom kaplnky a tiež sa neexistuje písomná zmienka o výstavbe.

 

Obec Štitáre

 

Jej názov je doložený od roku 1113 ako Sitar, neskôr Chithar (1302), Csitar (1773), Čitáry (1920), Dolné Štitáry (1927), Dolné Štitáre (1948),Nitra-Štitáre (1975),Štitáre (2003).

V roku 1348 patrila obec panstvu Jelenec, neskôr viacerým zemepánom.

V roku 1629 Ugrinovičovi , neskôr Majthényimu, Migazzimu, od roku 1800 Zerdahelyimu.

V roku 1576 obec vypálili Turci.

V roku 1715 mala obec vinice a 19 domácností, v roku 1751 mala 51 rodín, v roku 1787 mala 50 domov a 380 obyvateľov, v roku 1828 mala 56 domov a 396 obyvateľov.

Obyvatelia sa zaoberali poľnohospodárstvom.

Od polovice 19. storočia patrili majetky v obci ZamoyskovcomStummerovcom.

JRD založili v roku 1952, v roku 1957 ho prevzal majetok Stálej celoštátnej poľnohospodárskej výstavby v Nitre.

 

Zdroj: Vlastivedný slovník obcí na Slovensku, 3. časť

 

Štitáre ležia v severozápadnej časti Žitavskej sprašovej pahorkatiny pri juhovýchodnom úpätí Tríbeča na hornom toku potoka Kadaň. Stred obce má nadmorskú výšku 240 m n. m., chotár leží vo výške 210 – 619 m n. m. Povrch chotára na odlesnenej pahorkatine tvoria mladotreťohorné usadeniny, na vrchovine druhohorné horniny.

Má rendziny, hnedé lesné a hnedozemné pôdy.

Od roku 1954 je tu na ploche 24,50 ha štátna prírodná rezervácia Žibrica – skalná step s teplomilnými rastlinnými a živočíšnymi spoločenstvami.

 

Zdroj: Vlastivedný slovník obcí na Slovensku, 3. časť

 

 V roku  1349 ubezpečil kráľ Ľudovít obyvateľov obce Chytar, patriacej k hradu Gýmeš o starých slobodách a vyzval ich, aby aj naďalej ostali na svojich miestach.

Potom patrili na dlhšiu dobu do gýmešského hradného panstva.

V roku 1454 určili Forgáchovci celý dôchod z obce na údržbu hradu a súčasne podstatne zvýšili feudálne ťarchy.

V roku 1462 prepadli a zničili obec šľachtici Ondrej a Michal Lefantovský z pomsty voči Forgáchovcom. Po obnovení obce gazdovalo tu panstvo starostlivejšie a v roku 1496 dovolilo, aby si poddaní vysadili prvé vinice na pozemkoch opustených usadlostí.

 V 14. storočí patrila Forgáchovcom z Gýmeša.

 Roku 1576 obec bola vypálená a vyplienená Turkami.

  V 16. storočí boli zemepánmi Ujfalušiovci.

 17.-18. storočí Ugronovičovci, Majthényiovci a Migazziovci, neskôr Zamojskovci.

 Obyvatelia sa v minulosti venovali poľnohospodárstvu, dorábali kvalitné víno a ovocie.

 V roku 1715 bolo v obci len 9 usadlostí.

 Podľa daňového súpisu z roku 1752 tu žilo 57 poddanských rodín, z toho 38 sedliackych, 14 železiarskych a 5 pod železiarskych, ktoré hospodárili na 540 bratislavských mericiach polí, 44 pokosoch lúk, 691 kopáčoch viníc, 30 bratislavských mericiach konopísk a kapustniskách na 3190 hlávok.

 V roku 1790 mala obec 383 obyvateľov.

V roku 1800 predali obec Addovci spolu s Dolnou Malantou Zerdahelyovcom.

 Cholerové epidémie v rokoch 1831, 1849 a 1866 znížili stav obyvateľstva na 348.

 V roku 1930 tu narátali 100 domov so 470 obyvateľmi, z toho 414 bolo maďarskej národnosti.

 V roku 1910 bolo v obci už 447 obyvateľov. Väčšina z nich bola maďarskej národnosti.  Do roku 1961 sa ich počet zvýšil na 599.

 JRD bolo založené v roku 1952, neskôr ho prevzal majetok Stálej celoštátnej výstavy v Nitre.

 V roku 1954 bola v chotári obce vyhlásená chránená krajinná oblasť Ponitrie.

 V roku 1964 zriadili na Žibrici nad obcou botanickú rezerváciu.

Obec v rokoch 1975 – 2002 administratívne patrila do Nitry. Po tomto období sa od mesta odčlenila a stala sa samostatnou obcou.

  2. najvyšším miestom je výrazný vápencový vrchol Zobor vo výške 587 m.n.m., odkiaľ je dobrý výhľad na široké okolie. 

Nad obcou sa nachádza najvyšší vrchol Žibrica (618 m) - výrazný pyramídový vrchol v juhozápadnej časti pohoria, na ňom rovnomenná  prírodná rezervácia.

Na vrchole sú zreteľné zvyšky valu hradiska.

V severnom svahu sú skalné útvary s výhľadom na skupinu Jelenca a Tríbeča. Rezervácia má charakter lesostepi, chránia sa tu spoločenstvá na vápencoch a lesné spoločenstvá.

 Z množstva chránených a vzácnych kvetov treba spomenúť lipnicu badenskú, hrachor benátsky, devätorník sivý, ďatelinu červenkastú, lúčovku veľkokvetú, cesnak guľatohlavý, ako i majestátnu orchideu - jazýčkovec jadranský. 

 Zije tu vela druhov vzacneho hmyzu - k najznamejsim patri modlivka zelena, mnozstvo plazov, napriklad jasterica zelena, uzovka hladka, a mnozstvo druhov vtakov.

Žije tu veľa druhov vzácneho hmyzu - k najznámejším patrí modlivka zelena, množstvo plazov, napríklad jašterica zelená, užovka hladká, a množstvo druhov vtákov.

Kataster obce ponúka lesy, lúky a polia, ktoré sú vhodné na turistické vychádzky do prírody. 

 

ŽIBRICA -Výrazný pyramídový vrchol v juhozápadnej časti. CHKO Ponitrie (Geomorfologický celok: Tribeč), do ktorej patrí aj navrhované územie európskeho významu (ÚEV) Zoborské vrchy.

Zoborské vrchy tvoria najjužnejší výbežok pohoria Tribeč. Hlavný hrebeň má východno – západnú orientáciu. Geologické podložie tvoria vyvreté horniny (kremenné diority a granodiority) prekryté usadenými horninami (triasové kremence a vápence). Menej odolné vápence vytvárajú na území Zoborských vrchov krasové javy, v masíve najvyššieho kopca Žibrica sa nachádzajú nesprístupnené jaskynné priestory s bohatou výzdobou.

Odolnejšie kremence sú z veľkej diaľky vidieť vo forme skalných útvarov v masíve vrchu Zobor, ktorý je centrom územia. Práve pestré geologické podmienky v kombinácii s orientáciou svahov k svetovým stranám dali priestor pre rozšírenie rôznorodých typov biotopov s mnohými vzácnymi druhmi rastlín a živočíchov.

Stretávajú sa tu rastliny a živočíchy typické pre nižšie pohoria Karpát s teplomilnými rastlinami a živočíchmi nížin panónskej oblasti.

Súčasťou územia sú rezervácie vyhlásené už začiatkom päťdesiatych rokov minulého storočia na prísnu ochranu prítomných teplomilných lesostepných rastlinných a živočíšnych spoločenstiev – NPR Zoborská lesostep a PR Žibrica.

NPR Zoborská lesostep so zachovalou lesostepnou dubinou a skalnou stepou na vápencoch s výskytom vzácnych a chránených druhov rastlín a živočíchov, Svoradova jaskyňa, krasová vyvieračka - Svoradov prameň, hradisko - stopy po osídlení Zobora z obdobia Veľkej Moravy.

PR Žibrica so stepnými, lesostepnými a lesnými rastlinnými a živočíšnymi spoločenstvami. Na severnom svahu sú skalné útvary s výhľadom na skupinu Jelenca a Tríbeča. Z množstva chránených a vzácnych kvetov treba spomenúť lipnicu badenskú, hrachor benátsky, devätorník sivý, ďatelinu červenkastú, lúčovku veľkokvetú, cesnak guľatohlavý, ako i majestátnu orchideu - jazýčkovec jadranský. Žije tu veľa druhov vzácneho hmyzu - k najznámejším patrí modlivka zelena, množstvo plazov, napríklad jašterica zelená, užovka hladká, a množstvo druhov vtákov.

 

 Celý vrchol Žibrice je zalesnený, čo neumožňuje vychutnať si krásne výhľady na okolie. Po krátkom zastavení na vrchole a zápisu do vrcholovej knihy sa vraciame späť do bodu Pod Žiricou, odkiaľ prudko klesáme smerom na JZ až ku krásnym lúkam.

 Sme očarení touto krajinou a prekvapivo pozeráme na kosené lúky. Je to veľmi pekný úsek takmer po rovine, kde sa ešte niekoľkokrát obzeráme na masív Žibrice.

Postupne sa dostávame do lesa a klesáme do sedla pod Žibricou. Tu sa zľava pripája modrá turistická značka (asfaltová cesta) a my ďalej pokračujeme po Ponitrianskej magistrále .

Na vrchol je mozne sa dostat po roznych turistickych znackach:

1. Po cervenej priamo zo Zobora
2. Z Podhorian po modrej, ktora sa napaja na cervenu
3. Zo Stitar po modrej, ktora sa napaja na cervenu
4. Zo Ziran po cervenej

Waypointy su urcene pre cestu zo Stitar.
Skrysa sa nachadza nedaleko vrcholu. Na vrchole tiez najdete "knihu navstev", kde sa mozete zapisat.

mapa

 

O hradisku 

O hradiskuNárodná kultúrna pamiatka Hradisko Zobor (ďalej HZ) je najstaršia a najrozsiahlejšia pamiatka v blízkosti mesta Nitry. Ohraničuje ho obranný val, dlhý takmer   2 km, miestami vysoký až 7 metrov, ktorý obopína temeno vrchov Pyramída a Zobor na juhozápadnom výbežku masívu Tríbeč. Areál HZ má rozlohu približne 15 ha. Z leteckého pohľadu má uzatvorený tvar približne vo forme ľadvinky.


Vznik HZ sa datuje do neskorej doby bronzovej (10. až 8. storočie pred n. l.). Najstaršie osídlenie HZ je späté s ľudom lužickej kultúry (ďalej LK), ktorý v mladšej fáze neskorej doby bronzovej budoval rozsiahle hradiská výšinného typu. Osídlenie tu pretrvalo do začiatku staršej doby železnej (doby halštatskej), kedy hradiská a otvorené osady LK zanikajú (podľa jednej z hypotéz to zapríčinil príchod jazdeckých bojovníckych družín z oblasti nadčiernomorských stepí a severného Kaukazu). Stále nezodpovedaná je otázka osídlenia HZ v období Veľkej Moravy. V tomto období mohlo byť staršie opevnenie vyžité ako refúgium (útočisko) a strážny bod.

HZ malo strategické postavenie, bolo prvým nárazníkovým hradiskom z oblasti dolného Ponitria s dobrým a širokým rozhľadom, s možnosťou pozorovať a kontrolovať veľké územie. Bolo súčasťou reťazového systému hradísk, ktoré plnili signálnu, obrannú a dorozumievaciu funkciu. Patrili sem aj neďaleké hradiská Žibrica, Veľký Lysec, Veľký Tríbeč, Krnča - Tábor. Opevnenie HZ a ťažko dostupný terén poskytovali v čase ohrozenia útočisko pre obyvateľov okolitých otvorených osád na svahoch Zobora a v údolí Nitry (napr. osady v priestore Špecializovanej nemocnice sv. Svorada, Šindolky, alebo nad Nitrianskymi Hrnčiarovcami), ktoré tvorili jeho hospodárske zázemie. Okrem toho HZ malo pravdepodobne aj funkcie organizačno-správneho, hospodárskeho a kultového charakteru. 


 

O hradiskuSamotný obranný val pozostával z násypu kamenia a hliny, ktorý bol v spodnej časti spevnený drevenou konštrukciou. Na hrebeni valu stála palisáda z drevených kolov. Z vnútornej strany valu je takmer v celej dĺžke viditeľná priehlbeň, ktorá vznikla vyťažením materiálu na jeho výstavbu.



Tri vstupy do hradiska tvorili čiastočne kliešťové brány a ústili do nich pôvodné dobové cesty. V súčasnosti do západnej brány ústi červená turistická trasa a zároveň cesta pre vozidlá. Do severnej brány ústi modrá turistická trasa z Lyžiarskej lúky. Východnou bránou prechádza zvážnica do Nitrianskych Hrnčiaroviec. Brány boli drevené, pravdepodobne zdvojené, silne O hradiskuopevnené a spriahnuté so strážnou vežou.
Okolie hradiska bolo odlesnené z taktického dôvodu, kvôli lepšiemu výhľadu a tiež z dôvodu využitia dreva na palivo a stavebný materiál. V širšom okolí sa nachádzajú ďalšie menej znateľné obranné valy, ktoré chránili prístupy k hradisku na najviac dostupných miestach.


Vo vnútri hradiska sa pravdepodobne nachádzali drevené obydlia, hospodárske a zásobné objekty na uskladnenie potravín. Doteraz vykonané archeologické výskumy nepotvrdili zvýšenú koncentráciu sídliskových objektov. Cisterna na zachytávanie dažďovej vody vznikla prehradením úžľabiny obranným valom v západnej časti hradiska. Na základe paralel z ďalších hradísk môžeme predpokladať, že vrchol Zobora, ako prirodzená terénna dominanta, bol pravdepodobne pre obyvateľov LK akropolou, vyhradenou pre najvyššiu vrstvu sociálne diferencovanej spoločnosti.
Archeologický výskum a jeho nálezy datujú hradisko Zobor do neskorej doby bronzovej. Väčšinu nálezov tvorili fragmenty keramických nádob a len malé množstvo tvorili kovové predmety (bronzová kopia, dva železné nožíky a zlomky bronzových predmetov). Dávnejšie známym nálezom je bronzová sekera s tuľajkou. Sondážnym archeologickým výskumom v rokoch 1986 - 1987 boli na celkovo preskúmanej ploche 14 árov zistené najpravdepodobnejšie hlinené podlahy dvoch obydlí a jedno ohnisko. Hradisko Zobor a jeho blízke okolie, poskytovalo útočisko nielen ľuďom v dávnych dobách, ale tiež prenasledovaným v období 2. svetovej vojny a holokaustu. Zoborčania-vinohradníci im vybudovali skromný prístrešok, zásobovali ich tu potravinami, pomáhali im prežiť. Viacerým pomohli cez letisko Nitra za hranice.

O hradiskuPočas 2. svetovej vojny bol vrch Zobor a Pyramída cieľom paradesantného výsadku. 29. septembra 1944 tu pristál 14 členný výsadok partizánskej skupiny Národný pomstiteľ, ktorý tu krátko zotrval a vyvíjal činnosť v prospech Slovenského národného povstania. Následne sa presunul do oblasti Skýcova (pozri pamätnú tabuľu na telekomunikačnej veži na Pyramíde). Poslednými trvalými obyvateľmi boli od sedemdesiatych rokov vojaci ČSĽA,neskôr vojaci ČSA a Slovenskej armády, ktorí na prelome milénia opustili Pyramídu.


Na texte spolupracovali:
Mgr. Róbert Daňo, PhD., Peter Meňhart, Mgr. Peter Bisták, Mgr. Gašpar Fronc, 
o. z. Hradisko Zobor v spolupráci s Krajským pamiatkovým úradom v Nitre

Použitá literatúra a pramene:
Furmánek, V. Veliačik, L. Vladár, J.: Slovensko v dobe bronzovej. Bratislava 1991.
Fusek, G. Zemene, M. (eds.): Dejiny Nitry. Od najstarších čias po súčasnosť. Nitra 1998.
Nitra. Príspevky k najstarším dejinám mesta. Nitra 1993.
Veliačik, L. Romsauer, P.: Vývoj a vzťah osídlenia lužických a stredodunajských popolnicových polí na západnom Slovensku. I. Katalóg. Nitra 1994.
Web a Informačné materiály mesta Nitra, ŠOP, Správa CHKO Ponitrie, archív KPÚ v Nitre, Archív o.z. Hradisko Zobor 

Ďakujeme za pomoc:
Krajský pamiatkový úrad v Nitre, Krajský úrad Životného prostredia Nitra, Správa C

 

 

Prevzaté zo zahraničných hist.kníh:

Sv.Imrich - patron náho kostola_

Szent Imre herceg

Szent Imre herceg I. István király és Gizella királyné fia.

Életéről krónikák és legendák alapján vannak csak információk. Születésére nézve egyes források 1000-et jelölnek meg, míg a krónikák szerint 24 éves korában halt meg, így valószínűbb, hogy 1007-ben született. A hagyomány szerint a székesfehérvári Ferences templom és rendház (Szent Imre templom) területén született.

Nevelésére különös gondot fordítottak szülei. 1015-ben Imre herceg oktatását átvette Gellért püspök, aki Velencéből Szentföld felé tartva I. István udvarába került Győrszentmártonon a mai Pannonhalmán, és a király mellett maradt eredeti szándékától eltérően. Gellért püspök hét éven keresztül tanította Imre herceget latinra, elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait, a triviumot és quadriviumot. A tudományok mellett a vallásba, valamint a papi élet rejtelmeibe is beavatta.

Tizenöt éves korától atyja, I. István mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el.

I. István Imre herceg nevelését annak huszonhárom éves korában fejezte be.

HistóriaImre kész volt az uralkodásra, így megfelelő feleséget kerestek számára. A korabeli hagyomány három uralkodóházat említ, ahonnan a felesége származhatott, a lengyel, horvát és görög uralkodóházat, írásos emlék nem maradt fenn. Egy biztos: szűzi életet éltek, ami azt is jelenti, hogy Imre herceg apja kifejezett kívánságára házasodott csak meg, de aztán is szűzies életet élt. Veszprémi hagyomány szerint titokban a város székesegyházának északi oldalán lévő Szent György-kápolna falai között tett tisztasági fogadalmat.

Szent István a koronát át akarta adni Imrének, valószínűsíthető, hogy a később átalakított, koronázási palástként ismert miseruhát is erre az alkalomra készítette Gizella királyné. Imrét várva érkezett meg a hír, hogy Imre herceget vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe.

Halálának pontos helye sem ismert, valószínűleg egy vadkan öklelte fel a bihari Igfon-erdőben vadászat közben (az országnagyok kedvelt vadászterületén). Itt épült fel a XI.-XII. század fordulóján a Szent Imre apátság épülete (szentté avatása után). Mivel a középkori szokás szerint a szentek halálának helyszínén monostort építettek, így ez is ezt erősíti meg. Holttestét az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték el.

VII. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta.

Ünnepe: november 5.

 

 

 =======================================================================

 

KADAŇ,

  Jeden poklad , klenot, zázrak nevyčísliteľnej hodnoty sa v našej dedine nachádza ,no napriek tomu cenu ale stanovenú nemá.

Koho je ? Kto ho vytvoril ? Ako vznikol a kedy - tento zázrak prírody zaznamenaný už v dávnych dobách ?

Zaujímavé na ňom je že priezračný je, až tak že ani farby nemá. A jeho chuť? Nie je ani sladký ani kyslý ,dokonca ani vôňu nemá.

Tak načo teda je? Je dôležitý snáď ? A vari aj skutočný je?

Veru ,on nielenže je k životu potrebný, ale dokonca bez neho ani život nie je. Nepostrádateľný je, pretože on sám  život v sebe obsahuje.

Tu v strede dediny, z hlbín zeme na povrch vyviera pitnej vody prameň, Kadaňom  úradne nazývaný.

Áno tento náš veľký poklad - prameň, ktorého hodnota tak nevýznamná zdá sa, pramení z veľkej hĺbky zurčiaci tisíckami zázračných kryštaľovočistých bubliniek.

Snáď  ani dielom prírody nie je , sťa by vznikol z vyšších nebeských záujmov, pretože osvieži, smäd uhasí a oživuje všetko v šírom svete.

Napojac nás najprv pitnou  a úžitkovou vodou z hlbín zeme , zhromaždí  sa v bazéne priľahlom z ktorého ďalej uniká  a na cestu sa vydáva ako maličký bystrý potôčik na brehoch ktorého sa vtáčiky zlietajú a lúčne kvietky rozkvitajú.

Bublinky iskrivé mihajú sa v ňom zo strany na strany šumiac jemným hláskom v trstí zrodenom. Ako sa pekne krútia - víria ich krása je znásobená  slnka lúčmi, zrazu len narastajú až nakoniec prasknú    vytvoriac jemné kvapôčku oparu ktorý po znovu  zjednotí s prúdom vody  je odnášaný v objatí  vetríka trochu smerom na východ ale hlavne dolu na juh .

Ak silný vietor dokáže spomaliť jeho tok , nemôžu  unášané ním jemné bublinky prekonať jeho vzdor.

Pod „Málokom“ penou posiela správu na rozlúčku - zostaňte  vy len verní svojej malej dedinke veru.

Dlhú cestu  koná voda naša, tak to beží už dlhé veky, isté je že sa to tak už deje storočia ba tisícročia.

Aj cesty potokov sa stretávajú na ich spoločnej púti, v ich spojení vytvorené bublinky  si šantia  a navzájom sa zdravia. Pokojne tečúce potoky vzájomne splynuté v jeden ,smerujúce k svojmu cesty cieľu, spoločne sa vlnia až nakoniec  sa v rieku zmenia.

Môže prísť aj tuhá zima , keď oni už zľahka prekonali  aj  hustý dážď ,búrku, víchricu, prekonajú spoločne aj zimný ľad.

V letnom sparne , keď  hladina ich poklesla, stále dokázali napojiť a osviežiť tak ľudí ako i vtáčatká smädné.

Zelená tráva a množstvo krásnych kvietkov na brehoch potokov a riek, ktorých množstvo sa ani zrátať nedá, nevšednú radosť deťom robia.

Hoc niekde pomaly a niekde rýchlo riekla voda, nakoniec  predsa dorazila k brehu mora.

Počas  tejto dlhej ceste si potôčiky príbehy svoje šeptali, odkiaľ pochádzali a  akú dlhú cestu urazili, na rozlúčku s brehom mora sa obhliadli späť a pritom zaspomínali.

Jeden  z hlbokých lesov pochádza, druhý z vysokých hôr len Kadaň hrdo vravel že jeho prameň sa strede dediny Štitáre nachádza.

 

Voľne preložené z orginálu pani Kataríny Berecovej

 

 

 =============================================================================

 Štitare-Csitár

 

 

Fekvése [szerkesztés]

A zoboralji település Nyitrától 6 km-re északkeletre, a Tribecs-hegység részét képező Zsibrica hegy oldalán fekszik.

 

 Története [szerkesztés]

1113-ban a zoborhegyi apátság birtokainak leírásában említik először.

 

Vályi András szerint "Magyar Csitár. Magyar falu Nyitra Vármegyében, birtokosai külömbféle Urak, lakosai katolikusok, 427fekszik Kolonhoz, és Űrmenyhez sem meszsze, Nyitrától egy mértföldnyire, piatzozása Bajnán, földgye első Osztálybéli, de mivel fája sem tűzre, sem pedig épűletre nintsen, és szőleje sintsen, legelője szoross, réttye pedig hibás, a’ harmadik Osztályba tétettetett." [2]

 

Fényes Elek szerint "Csitár, magyar falu, Nyitra vgyében, vármegyében, Nyitrához észak-keletre egy mértföldnyire, 347 kath., 9 zsidó lak., filial. templommal. Határa dombos, de termékeny; erdeje bőven; rétei jók. F. u. gr. Forgács, a religiói fundus, s m. k." [3]

 

Nyitra vármegye monográfiája szerint "Nyitra-Csitár, a Zsibricza-hegy alatt fekvő magyar község, 384 r. kath. vallásu lakossal. Postája Pográny, táviró- és vasúti állomása Nyitra. Kath. templomának építési ideje ismeretlen. Kegyura a nyitrai püspök. A községházán a helységnek 1769-ből származó urbáriumát őrzik. A lakosok nagy részét az 1866-iki kolerajárvány kipusztította. Földesurai a Zerdahelyiek 99voltak, jelenleg pedig gr. Zamojszky Tamásné szül. gróf Zamojszky Ludmillának van itt nagyobb birtoka." [4]

 

 

1906 és 1917 között Kodály Zoltán több alkalommal járt a községben, ahol 27 népdalt jegyzett le. Többek közt itt örökítette meg az A Csitári hegyek alatt, az Egy szegény asszonynak volt tizenkét lánya, a Szerelem virágja felfolyott a fára és a Bú írte a kutyát kezdetű népdalokat.[5] 1910-ben 447, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott.

 

Magyar általános iskoláját 1976-ban szüntették meg. 1975-ben Nyitrához csatolták, de 2003 januárja óta ismét önálló község.

 

 Botrány a Kodály-emléktábla körül [szerkesztés]

2005. augusztus 8-án František Tóth akkori szlovák kulturális miniszter és magyar kollégája, Bozóki András leplezte le Kodály Zoltán zeneszerző emléktábláját, amely Csáky Pál miniszterelnök-helyettes hivatalának támogatásával készült. A magyar nyelvű tábla ellen már akkor tiltakozott a kerületi HZDS, később pedig a héttagú helyi képviselő-testület egyik tagja az 1995-ös szlovák nyelvtörvény megsértéséért feljelentést tett. A szlovák kormány arra kötelezte a falut, hogy teremtsék elő a szükséges pénzt, és a tábla fölé helyezzék el ugyancsak márványból készült szlovák nyelvű változatát [1].

 

A vitatott emléktábla szövege a következő:

Kodály Zoltán (1882–1967) népdalgyűjtő és zeneszerző

A Csitári hegyek alatt című népdal községünk lakói ajkán született, s a zeneszerző zoboralji gyűjtése tette világszerte ismertté

Köszönettel emlékezünk!

2005. augusztus 28.

 

 Híres emberek [szerkesztés]

Itt született 1951. január 28-án Sándor Anna nyelvész, a Zoboralja nyelvjárásának kutatója[6].

Itt született 1917. március 28-án Sima Ferenc nyelvész, egyetemi oktató (+2005)[6].

==========================================

 

SÁNDOR ANNA

 

A pozsonyi magyar tanszék egykori tanárai közül újabb távozott el körünkből: 2005. április 24-én elhunyt Sima Ferenc nyugalmazott docens.

 

A pozsonyi magyar tanszék egykori tanárai közül újabb távozott el körünkből:

2005. április 24-én elhunyt Sima Ferenc nyugalmazott docens. A tanszékre az ötvenes években került, s rövid finnországi vendégtanári működésétől eltekintve nyugdíjaztatásáig ott is dolgozott: fonetikát, nyelvtörténetet, dialektológiát adott elő. Más tanszéki tagoktól eltérően Sima tanár úr kevés közszereplést vállalt, ezért neve inkább csak tudományos körökben volt ismert. Mint a prágai strukturalista iskolához tanárai révén kötődő kutató fonetikai-fonológiai és nyelvtörténeti műveiben a prágaiak fonológiai-oppozíciós leírását és terminológiáját alkalmazta; magyarországi nyelvészkörökben is nagyra becsülték Magyar nyelvtörténet című tankönyvét, valamint fonetikai és dialektológiai tárgyú tanulmányait. A kutatási területével közvetlenül nem érintkező munkái közül meg kell még említenünk az első kiadásban 1966-ban megjelent magyar–szlovák, szlovák–magyar zsebszótárt, amelynek társszerzője volt.

 

Sima Ferenc fő kutatási területe azonban a nyelvjáráskutatás volt: a magyar szakos hallgatók bevonásával az egész szlovákiai magyar nyelvterületet átfogó – jelentős tudományos és ma már történeti értéket képviselő – hangarchívumot hozott létre a tanszéken. A tanszék, a Gramma Nyelvi Iroda és a Fórum Intézet együttműködése révén e régi hangszalagok digitalizálása most folyik a Fórum Intézetben, s bár a legrégebbi szalagok állapota meglehetősen rossz, reméljük, hogy egy részük még megmenthető és további kutatások alapjául szolgálhat. Az anyagból oktatási célokra egyelőre egy válogatás jelenik meg nemsokára CD-ROM-on. A tanár úr több évtizedes kutatómunkájának fókuszában szülőföldjének, a Nyitra-vidéknek a nyelvjárása állt, e témával kapcsolatban számos publikációja jelent meg Magyarországon és részben Szlovákiában. Élete fő műve, a tájszótár azonban befejezetlen maradt. Reméljük, hogy a fiatalabb szlovákiai nyelvjáráskutató-generáció tagjai átveszik majd a stafétabotot, és publikálják ezt az egyedülálló és rendkívül értékes anyagot.

 

A volt tanítványok és kollégák nevében a Tanár Úr által sokszor idézett Halotti Beszéd soraival búcsúzunk tőle: „vezesse őt a Paradicsom nyugalmába, és adjon neki a mennyországba utat, és minden jóban részt!” Szabómihály Gizella

 

Sima Ferenc özvegye a napokban a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke könyvtárának adományozta az idén tavasszal elhunyt neves egyetemi oktató és nyelvész, a tanszék egykori tanára szép- és szakirodalmi gyűjteményének teljes finn anyagát, több mint 150 darab könyvet, köztük egyebek mellett a finn nyelv többkötetes etimológiai szótárát, és Lönrot Illéssel, a finnek híres Kalevalájának lejegyzőjével kapcsolatos szakirodalmat.

 

„Jó időben vehettük át az ajándékot, a Sima tanár úr hagyatékából származó finn könyvekre ugyanis nagy szükségünk lesz, mivel jövő év szeptemberétől újra működik majd finn lektorátus a tanszék mellett – mondta Dusík Anikó tanszékvezető. – Biztos vagyok benne, hogy diákjaink nagy haszonnal forgatják majd a könyveket, és új ismeretek forrását képezik számukra.” Dusík Anikó hangsúlyozta, minden egyes újonnan beszerzett könyv kiemelten fontos a tanszék számára, mert a jelenlegi költségvetési keretek nem teszik lehetővé a könyvtár bővítését. „A könyvek szerepe, hogy szolgáljanak, a legjobb helyük a diákok kezében lesz” – mondta az átadás alkalmával Sima Éva, a tanár úr özvegye.

 

A családias hangulatú eseményen a tanszék tanárai közösen emlékeztek meg Sima tanár úrról. Sima Ferenc évtizedeken át oktatott a magyar tanszéken, neve elválaszthatatlanul összefonódott a pozsonyi magyar nyelvű pedagógusképzéssel. Egykori tanítványai, mint szigorú oktatóra emlékeznek rá, aki megkövetelte a tudást, és akinek ugyan kicsit szorongva, félve, de nagy respektussal ültek be előadásaira. Az átadott könyvek a tanszékvezető reményei szerint hasznos segítséget nyújtanak a finn nyelven kutató oktatóknak és diákoknak, illetve mindazoknak, akik egyszerűen csak szeretnének megtanulni finnül. Dusík Anikó örömének adott hangot, hogy az elmúlt években sikerült érdeklődést kelteni a tanszéken folyó finnoktatás iránt.

 

Két éve távozott közülünk, noha életkoránál fogva még köztünk lehetne az 1917. március 28-án született, tanárként és nyelvészként egyaránt közismert Sima Ferenc.

 

Két éve távozott közülünk, noha életkoránál fogva még köztünk lehetne az 1917. március 28-án született, tanárként és nyelvészként egyaránt közismert Sima Ferenc. Születési helye, a Nyitra-vidéki Alsócsitár szinte előre meghatározta majdani nyelvészeti kutatásainak fő témáját, mégpedig a szlovákiai, különösen a Nyitra-vidéki magyar nyelvjárások kutatását. Ugyanis e kis magyar szigethez kötötték gyökerei, hiszen mindkét szülője zoboralji, édesanyja csitári, édesapja pedig pogrányi volt. Gyermekként sokat tartózkodott anyai nagyanyjánál, Alsócsitárott. Itt ismerte meg a falu hiedelemvilágát, szokás- és értékrendjét, itt sajátította el a magyar nyelvnek azt a nyelvjárását, mely későbbi kutatásainak tárgya lett. Nyelvjárásgyűjtőként szívesen tért ide vissza később is.

 

Már pozsonyi gimnáziumi tanulmányai alatt kinyilvánította érdeklődését a zoboralji nyelvjárások iránt, s gyűjteni kezdett. Ebből a gyűjtésből született meg első tanulmánya, a Linguistica Slovacaban 1940-ben megjelent Z lexikálnych vplyvov slovenčiny na maďarské nárečia nitrianske (Szlovák jövevényszavak a nyitravidéki nyelvjárásokban). Érettségi után a pozsonyi egyetem magyar-szlovák szakos hallgatója lett. Főleg Josef Miloslav Kořínek nyelvészeti előadásai voltak rá nagy hatással, aki a prágai iskola követőjeként a strukturalista nyelvészeti felfogást továbbította hallgatóinak. Sima Ferenc 1944-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, de magyarként a II. világháborút követő jogfosztottság éveiben nem kapott állást. Csupán 1947 végén helyezkedett el barátai segítségével, a Művészeti és Tudományos Tanács titkára lett. 1953-ban került az egyetem bölcsészkarára, a magyar nyelv adjunktusaként az akkori Orosz, Szlavisztika és a Modern Filológia Tanszéken kezdte meg oktatói tevékenységét. Az 1951-ben létrejött magyar tanszék ugyanis akkor még nem az egyetemhez, hanem a pozsonyi Pedagógiai Főiskolához tartozott.

 

Sima Ferenc tudományos fejlődés&eac